2023. január 21., szombat

1.nap -Indulunk Tenerifére

Azt tudni kell,hogy Flórián kukori, amit azt jelenti,hogy majdnem minden nap 5:30 körül ébred,de többször bebizonyitotta már,hogy ha valahovà időre kell menni akkor bezzeg tovább alszik, nekünk meg lehet kapkodni. Ez most is így volt, még jó, hogy 6:30-ra àllitottam be ébresztőt,mert nyilván pont ma akart többet aludni.  Gyors készülődés, maradék dolgok összepakolàsa, tankolás reggeli és 8:30-kor a tervezettek szerint indultunk is. A reptérre nagyjából 1,5 óra volt az út, elég erős volt a forgalom is, ami annyiban jól jött,hogy Flóriánt legalább lekötötte a kamionok figyelése.  Kocsival hosszabb útra direkt alvásidőben megyünk, mert ,mint sok gyerekre rá is hat a kocsi altató funkciója. Most viszont nem szerettük volna ha elalszik,  hiszen azt a repülőre tartogattuk.  Tehát ilyenkor Anya, azaz én, konkrétan porondmester vagyok,mert be kell vetni mindent, hogy ébren maradjon.  Jelentem sikeres volt és kibirta az utazást alvás nélkül.  
Kocsi leadva, irány a bőrönd feladása.  A biztonsági ellenőrzésen gyorsan tùljutottunk,  van direkt gyerekkel utazóknak sor, bár az mindig lassabb,mintha simán mennénk.  A kézipoggyàszban ugye 100 ml folyadék lehet, de ha valami a gyereknek kell abból van kivétel,pl.  víz, anyatej, tápszer, a mi esetünkben narancslé,mert Flóriánnak most az a minden. Viszont ezeket külön àtnézik,  vicces volt amikor a 2dl-s kis narancslé megjelent egyedül egy nagy ládában a futòszalagon.  
Miután megvolt az ellenőrzésen, nekem már bevett szokás, hogy azonnal csoki vàsàrlàsra megyek (Reese's)
Gyors tìzòrai és várakozás a loungeban,  ahol Flórián hihetetlen módon fel volt pörögve, így meglàtogatta a két fiú a reptéri jatszòteret.  
Nagyon klassz játszó van ,Flórián azonnal felfedezte,  rendet rakott,  megvigasztalta akit kellett és mentünk is a géphez.  Ekkor már bőven alvásidőben voltunk,  ami Flóriánnàl az aktív szaladgàlàst és tùlpörgést jelenti,de pár falat kajával mindig le lehet ültetni.  A beszàlàsnàl is előre veszik a gyerekeket, mi ezt mondjuk ki szoktuk hagyni,mert semmi értelme elsőként felszàllni és az összes utast kívárni,hogy elpakoljon és leüljön. 
Flórián azonnal szétszedte a gépet,  kukocsolt a körülöttünk ülőkkel. Szerencsénk volt most is, hisz sosem fizetünk ülőhelyért, mégis együtt ülhettünk hárman.  
A felszàllàskor már kezdett kipurcanni 12:50-kor, akkor hozzànkbùjt és az emelkedés pillanatban már aludt is a kis cuki. Ez olyan jól sikerült, hogy 2,5 òràt aludt a gépen, 2x ugyan megébredt, de gyorsan vissza lehetett simogatni. Ébredés után persze kaja, és rengeteg séta a repülőn,rajzolás,mesekönyv. Az utolsó 1 òràban már  sajnos beadtuk a derekunk, előkerült a mese is a tàblagépen. Ez azért nagy szó, mert nem szokott mesét nézni,  csak este a fürdés előtt 20 percet, szóval most ő is nyaral, mi meg a többi utassal együtt békésen utazunk. 
Az út egyébként 5 óra volt, de mondhatom,hogy szinte hang nélkül megoldottuk, amire büszkék vagyunk.  
A reptérről pedig Costa Adajere fogunk menni reptéri busszal,ez Tenerife déli részén  van. Sajnos a sziget adottságai miatt a 16km-s ùt nagyjából 1 óra buszozás volt,amivel nem számoltunk, de végül a hotel ajtajában tett le a busz. Azonnal el is foglaltuk a  szobát,  ami Flóriánnaknkukon tetszett, mert a fürdőkád a hàlòszobàban van ,ahogy meglàtta már vetkőzött volna,hogy akkor fürdés. Mivel most kértünk reggelit és vacsorát, így még gyorsan lementünk vacsizni,ahol hideg és meleg étel is rengeteg volt. Vacsi után fürdés és a szokásos mòdon alvás.  Hihetetlen rugalmas ez a kisfiú  itteni idő szerint fél 9-kor aludt el, ami otthon 1 órával több,  de jól bírta, bár sosem feküdt még le ilye  későn.  
Mi este még a teraszon beszélgettünk, de minket sem kellett altatni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése