2023. február 6., hétfő

10.nap


Éjjel esett az eső, igy reggelre picit hűvösebb lett, picit borús volt az idő, igy messzire nem mertünk menni.

Flórián és Ádám megmutatta nekem  a "békás parkot", ami egy mesés kis szökőkút, egy körforgalom közepén. A szökőkút és a körülötte lévő padok is spanyol csempéből vannak kirakva, és persze vízköpő békék is megtalálhatóak. Érdekesség, hogy interneten nem találtam róla sokat. A tér neve a Julion tér,  a padokat az 1920-as évekből származó keràmiàbòl készült hirdetések díszítik. 

A park mellett hùződil a Rambla del General Franco,  ami egy hosszú sugarùt,ott  sétáltunk, játszóztunk, közben belefutottunk egy építkezésbe, ahol mondanom sem kell Flórián teljes extazisba esett. Nevettünk is, hogy elég lett volna egy markoló a közelben , nem kell eddig utazni. Viszont szerencsénk volt, mert pont volt nyitva egy cukrászda közel az építkezéshez, úgyhogy mi oda leültünk Flórián ült a kapuban és mozizott.  Megjegyzésként annyi, hogy azért volt nagy szó a nyitott cukrászda, mert itt vasárnap nem nagyon van nyitva semmi, legalábbis boltok közül semmi sincs.

Mivel csöpörgött az eső igy visszamentünk a szállásra pihenni, ahol aludt egy nagyot Flóri, majd annyit evett, hogy leírni se merem, de azért azt igen, hogy desszertnek egy egész mangó lecsúszott. :D

 

Tele pocakkal indultunk el újból sétálni, a terv az volt, hogy Ádám koktélozik valahol, mi meg elleszünk a környéken. végül Flóri olyan komfortos volt, hogy siekrült4 egy korai vacsorát is megejtenünk vele, amit türelmesen végig kocsikázott, játszott.

 Csodás kisfiú, nagyon klasszul viselkedett és klasszul is érezte magát. A vendéglátásról annyit, hogy mi nagyon vártuk az igazi spanyol vendéglátást, de itt nem szeretik a pénzt vagy nem tudom, de vasárnap bezárt minden 5-kor,már ami ki nyitott egyáltalán. Szóval volt olyan hely ahol 3-kor már nem adtak enni, mert 5.kor zárnak.


11. nap

Ez a szállás nem nagyon tetszik Flórinak, nem alszik jól éjjel,  de ma már úgyis otthon alszunk.

Reggel gyorsan összepakoltunk, aztán elmentünk reggelizni, egy igazán jó pékségbe, amit tegnap a hazafelé sétálva láttunk meg.

Flórián rengetegen sétál, szinte mondhatom azt is, hogy nem is kell már babakocsi.  Ami azért is nagy szó, mert mindig eljutottunk A-bòl B-be, és igazából kitérők nélkül, pedig azért elég sokat sétáltunk. A 10.000 lépés a minimum volt, de lehet nem is volt olyan nap, hogy csak annyit menjünk.

Megint bebizonyosodott, hogy Flóri a sós izt kedveli, mert direkt vettem neki egy csokis fánkot a nyaralás lezárásaként, de megkóstolta és egyértelműen visszautasította.

Reggeli után még egy gyors játszótér, és mentünk a szállásra kijelentkezni. Mivel pont ebéd/alvás időben kellett elhagyni a szállást, igy úgy döntöttünk, hogy Flórián babakocsiban fog aludni valami étteremben, mi pedig addig eszünk. ebből végül egy nagy pláza lett, de aludt 2 órát babakocsiban, addig mi pedig bőven ebédeltünk és bőven vásárolgattunk.

Ébredés után már mentünk is a buszmegállóba, ahol megtanultuk, hogy hiába várja az ember az expressz buszt ami csak 1 óra, ha fél órát késik és igy is úgy is várni kell a gyerekkel, akkor igazából mindegy. de hát rengeteg busz között várakozni Flórinak azért nem olyan rossz. Nagyjából 1 órás volt a reptérre a busz, amit megint nagyon ügyesen végig ült, végigevett, olvasott.

A reptérre érve pedig teljesen felpörgött, nagyon tetszett neki, hogy hatalmas a tér, víz hangzik, lehet szaladgálni, pedig itt se várunk keveset, mert a csomagokat nagyon későn lehetett feladni. Én magamat dicsérve, profi voltam, mert kinéztem egy sort ami nem volt kiírva, de láttam, hogy az is a miénk lesz, igy elsőként adtuk fel a csomagot, Ádám vett is nekem 2 csomag Reeses't érte :D

A reptéren rengeteg pénzbedobós játék volt, de szerencsére Flóri azt még nem tudja, hogy miként működik ez az egész, úgyhogy úgyis bőven elvolt velük.

A repülőre szerencsére most folyosó vezetett, Flórián is fáradt volt már mert este 8 óra elmúlt mikor indult a gép, ő ilyenkor már aludni szokott. Megint nem fizettünk azért, hogy együtt ülhessünk, de szerencsére egy úr cserélt velünk, igy hárman utazhattunk együtt. Flóri nagyon szabálykövető, ahogy leült becsatolta az övét és várta az indulást. Elkészítettünk minden a jó repüléshez: Kényelmes ruha, Nyunyó és baba, cumi és szépen megbeszéltük, hogy ma nem lesz fürdés, hanem csak D-vitamin, tápi és lehet is aludni. Felszállás közben itta meg a tápit, majd oldalra fordult és aludt is....Kettőnk között, szerintem nem túl kényelmesen, de az 5 és fél órás útból 5 órát aludt, szóval hihetetlen büszke voltam rá. Mi sajnos nem tudtunk aludni, hangos is volt minden, meg hát ugye Flórián volt a lényeg. Nagyon aggódtunk, hogy mi lesz amikor felébred Budapesten hajnali fél 3-kor, hogy biztos álmos lesz és sir, de mint amik kialudta magát, jókedvűen ébredt és türelmesen megvárta, hogy leszálljunk. Sajnos Feri hegyen elég lassan mennek a dolgok, majdnem 1 óra volt, mire felvettük a csomagot és végül kocsiba szállhattunk. Flóri volt a legtürelmesebb figura szerintem. Végül hajnal 4körül aludt vissza a kocsiba, olyan mélyen, hogy itthon betettük a kiságyba és aludt reggel fél 8-ig.

 

Ha elolvassa bárki ezt a leírást, szerintem nem kell külön leírnom, mennyire büszkék vagyunk rá, mennyire rugalmas egy gyerek és, hogy a világ végére is elmennék a kis útitársunkkal.


2023. január 30., hétfő

9. nap

Sajnos nem tùl jó éjszakán vagyunk túl,  így én elég fáradt vagyok, szóval Ádám  kitalàlta,hogy egy apa fia délelőtt lesz. Én addig pihentem, hajat mostam és pròbàltam magam feltölteni energiával.  
A fiúk voltak jàtszòzni,  felfedeztek egy új látványosságot,amit később közösen is  megnéztünk, kutyust etettek a parkban és Flórián élvezte az utcazenészek műsorát, sőt Ádám meg inget is tudott venni Flóriánnal. 
Miután hazaértek a szállásra,Flórián ki is dőlt és aludt egy nagyot, mi pedig ebédeltünk.
Alvàs és ebéd után lementünk busszal az òceànpartra, ahol körbe jártuk az Auditôriumot, ma egyik percben esett az eső a másikban sütött a nap, elég változékony volt. A közelben volt egy klassz jatszò,ahol Flórián spanyol gyerekekkel játszott,  labdàzott.  
Picit esett az eső, így beültünk az auditòriumban található bárba,  ahol Flórián ismét lenyùlta a sütinket.  
Hazafelé sétálva mentünk,  bár villamosoztunk is. 

2023. január 28., szombat

8. nap

A mai nap egész nap azon járt a fejem, hogy 6hònapos terhes vagyok, megkezdtem a 6. hònapot... ez,hogy történt?Valószínűleg ha anyu tegnap nem mondja még most se esett volna le. Oké, látom,hogy òriàsi a hasam, meg a naptárat is hogy közeleg a május vége, de na.... 
Ma reggel busszal mentünk be a városba,  egyre kevesebbet tudjuk használni a babakocsit,mert Flórián rengeteget sétál,  csak a tömegközlekedésnél tudjuk ràbeszélni,hogy használja, vagy pedig ha éhes vagy fáradt. De egyébként jól lehet vele menni,jókat sétál, fogja a kezünket.  Annyira cuki volt ma: átmenetek egy piros jelzésű zebrán,Ádám mondta is,hogy "Flórián csukd be a szemed, ezt nem láttad,hogy rosszat csinàltunk", erre tényleg úgy jött végig,hogy egy egyik kezével takarta a szemét.  Hihetetlen, hogy nem beszél, de mennyire tudunk vele kommunikálni.  
Ma a híres Afrikai piacon kezdtünk a Mercado de Nurstra Senora de African, ami két szintes ,volt benne tényleg minden-  Halak,húsok, portéka,zöldség,gyümölcs,rengeteg aloe vera és sok kifőzde,ahol persze kòstoltunk is.Légyegesen könnyebb a piacozas is ,ha a piacon van jàtszòtér 😃 piacozas után séta a belvárosban, központi bevàsàrlò utcában, de már hazafelé tartunk,mert szerettük volna ma hogy otthon aludjon napközben, mindenkinek jó lesz a pihenés.  Ádám hozott hamburgert a közelből,  én avokadòs, sajtos hamburgert ettem,  Ádám meg pasztarmisat, fincsi is volt nagyon. 
Ebéd és pihi után besétàltunk a központba, vàsàrolgatni, galambokat etetni ,lötyögi és a vízparti sétányon sétálgatni, ahol persze Flórián járt megint a legjobban,mert olyan klassz játszó volt,hogy csak na. 
Most hamarabb visszajöttünk mert egyrészt mindenki elfáradt másrészt pedig picit szemetelt az eső. 
Flóriánnak vacsorája óriás bagetett evett, sonkával. 

7. nap Santa Cruz- a sziget fővárosa

Ádám és én az aktiv utazás/pihenés hive vagyunk, úgyhogy nekünk elég volt már a semmittevésből, mondom ezt úgy,hogy azért minden nap bőven tùlszàrnyaltuk a 10.000 lépést....
Szóval gyere főváros,gyere spanyol élet, ez a nekünk való.  
Annyi már biztos igaz,amit olvastunk is az utazás előtt,hogy itt sokkal hűvösebb lesz,mégiscsak január van, itt is tél van, viszont bőven meleg tavaszi az idő.  Elég későn kell fel a nap.Kukori ébreszt,majd jelzi is rögtön, hogy ő most enne egy pirítòst, szóval nincs lazulás 6 után már készül is a reggeli.  
8-kor már áll az ajtóban Flórián, hogy akkor "ki ki ki"-viszont itt később kell fel a nap, szinte sötét van még nyolckor és hűvösebb is van,hisz mégiscsak január van. 
Az időjárás teljesen kiszámíthatatlan, a kabátos időt váltja a rövidnadrágos, szóval nehéz egész napra készülni. 
Kávéval indítjuk a sétàt, majd òceànparti jàtszòterezés. 
Santa Cruz főterének megnézése, majd irány a Corte Inglases, ami egy nagy bevàsarlòközpont, itt szoktuk venni az ajándékokat, illetve tudtuk,hogy kell majd melegebb ruha Flóriánnak,de direkt nem hoztunk,hisz pont méretvàltàsban van,így vettünk neki egy pár ruhát.  
Ma úgy terveztük a napot,hogy babakocsiban fog aludni napközbeni és amikor elalszik akkor mi megebédelünk valahol. Végül jól sikerült a terv , egy szép parkban lévő étteremben ebédeltünk, Flórián pedig a pálmafák alatt aludt. Persze ébredés után a játszóteret is megnéztük. 
Én elfáradtam így visszamentem a szállásra , a fiúk pedig tettek még egy nagy sétát.  
Mondanám, hogy kocsmàzni mentek, de egyébként nem,  csak Ádám sörözött,  Flórián pedig megtanult galambokat etetni és a spanyol nőknek puszit küldeni.  
Végül fürdés előtt csatlakoztam még hozzájuk, ahol beültünk egy koktélbàrba, mégiscsak Spanyolországban vagyunk.  🤪😃

2023. január 27., péntek

6. nap Délelőtt Costa Adaje- délután Santa Cruz

Flórián mindig tud időziteni,  anno az első foga Olaszországban jött ki, majd Máltán tanult meg járni és úgy néz Ki,hogy a 17. fog Spanyolországban fog kibùjni. Ami persze zavart,  sokszor felsìròs éjszakàkkal jár.  Na sebaj,  de legalább szép helyen vagyunk. 
A beszéddel is pròbàlkozik, egyre több szót hallunk tőle, de igazából szerintem tudna ő, csak nem akar,hiszen az új szavakat is csak új elejti és ha kérjük, hogy ismételje meg akkor már nem hajlandó. 
Délelőtt a fiúk a szálláson szaladgàltak amíg én összepakoltam, hiszen délig ki kell jelentkezni. Nekünk ez alvásidőben nem túl jó,de végül úgy döntöttünk, hogy a recepción hagyjuk a bőröndöket és lemegyúnk a partra még,  majd reméljük babakocsiban ott alszik egy jót.  Végül így is lett,  amíg mi ebédeltünk Flórián aludt 1,5 órát babakocsiban.
Kellett is a pihenes neki,hiszen most nagyon kalandos utazás vár ránk. 
Utazunk a következő szállàsra a fővárosba Santa Cruzba, ami nagyjából 50 km tőlünk,viszont a szigeten elég drága a taxi,így buszozunk. Ezzel csak az a baj,hogy a menetidő 1,5 òra és 2x kell àtszàllnia. Na lássuk! 
Szerencsére az első busz a hotel előtti buszmegállóban indul, ezen csak 20 percet utaztunk, viszont elég sok lett a cuccunk,  plusz a babakocsi, itt le kell inteni a buszokat csak úgy állnak meg és be kell tenni a csomagokat is alulra, szóval mutatvány ez,főleg gyerekkel. Szerencsére az első átszállással 20 percet kellett csak várni, majd jött is a busz. Befoglaltuk a hátsó ülést és ràgcsàval, innivalòval és a Mikulás, Mikulás öreg Mikulás éneklésével el is telt az óra utazás.  Se nyafi, se mászkálós, hol az én, hol pedig az Ádám ölében ült Flórián.  
Mikor megérztünk Santa Cruzeba, már picit unta,hogy egy harmadik buszra is fel kell szállni, de végül az egyetlen utas, aki velünk utazott, kiderült, hogy pár szót tud magyarul, (mert az anyósa magyar), na ő elszòrakoztatta Flóriánt és végre megérkeztünk a szállásra.  
Itt már apartmanban vagyunk,  annyira bírom,hogy Flórián is mindig mindent leellenőriz, ha új helyre érkezünk.  
Az időjárásról annyit,hogy itt inkább tavaszi idő van , ami olyan 22 fokot és napsütést jelent, viszont fúj a szél, így inkább melegebben öltöznek fel. 
A szállás mellett egy mesés park van a Parque Garcia Sanabria, le is mentünk rögtön,remélve, hogy találunk benne játszóteret ,ami persze, hogy volt. Maga a park hihetetlen dús növényzettel van beültetve, kaktuszok,pálmák,  egzotikus növények. Sok szökőkút és egy virágokból készült òra is van a parkban.Este még vettünk vacsira és reggelire kaját egy kisboltban, ilyenkor helyi dolgokat veszünk, hogy azzal is közelebb legyünk a gasztronómiàhoz. 

2023. január 25., szerda

4. nap

Valami csoda folytán Flórián 7-kor ébredt,  ami azért elég klassz dolog. 
Délelőtt a fiúk òceànparton voltak,én pedig a teraszon pihentem, napoztam,illetve ma màr  mostam is egy adagot,mert 1 börönddel jöttünk, szóval kezdünk tiszta ruha nélkül maradni. 
Délután, alvás után elbuszoztunk Adaje másik strandja, Playa De Duego, ami igazán lenyűgözött volt. Itt például fekete volt a homok, hatalmas sziklák vették körbe, és òriasi hullámok voltak.  
Flórián a hullámokkal tartott,  viszont a homok nagyon tetszett neki. Òriàsi sziklák vették körbe,amire persze fel is lehet mászni, na nem gyerekkel vagy terhesen, de azért biztos szép lehet a kilátás. A két strand között egy parti sétányon lehet közlekedni, így mi is ott mentünk el a tegnapi bárba ahol folytattuk ami elkezdtünk,  játszottunk és jól éreztük magunkat. 
Flórián nagyon cuki kommunikál ah embereknél, csibész nagyon. Tetszik mindenkinek,hogy mindig mosolyog, táncol, bár egyenlőre a gyerekek nem érdeklik.